Receptötletek
Terveink szerint ezentúl bizonyos időközönként jelentkeznénk olyan ételek receptjeivel, melyek a webáruházunkban is kapható élelmiszerekből könnyedén elkészíthetők. Ezzel talán elsősorban azoknak kedveskedünk, akik még csak most ismerkednek, barátkoznak az egészséges életmóddal és a reformkonyhával. De azért ez nem jelenti azt, hogy azok, akik már régóta „reformosan” főznek, ne találnának a finomságok közt kedvükre valót, új ötleteket!
2009. 10. 26.
Kuszkuszos saláta és tojásmentes sütemény
Sült zöldség kuszkusszal
Kelleni fog: (4 főnek)
1-1 piros és sárga húsú paprika kimagozva, csíkokra vágva
2 cukkini kockára vágva
1 padlizsán kockára vágva
1 fej apróra vágott lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál apróra vágott rozmaring
5 evőkanál olívaolaj
25 dkg kuszkusz
1 doboz konzerv csicseriborsó (bab is jó!)
2 ek citromlé
tengeri só, bors
Tej- és tojásmentes mézes krémes

Hozzávalók a tésztához:
400 gr teljes kiőrlésű tönkölyliszt
4 ek méz
1 kk szódabikarbóna
1 kk foszfátmentes borkősütőpor
fél citrom leve
100 ml finomított olaj
Hozzávalók a krémhez:
500 ml rizstej
6 ek fehér tönkölyliszt
250 gr bio növényi margarin
200 gr nádporcukor (bár ez elég nagy adag, így inkább apránként adagoljuk és kóstolgassuk közben, hogy nekünk megfelelően legyen édes)
1 citrom reszelt héja
2 csipet kurkuma, hogy a krém szép sárga színt kapjon
Hozzávalók a karobmázhoz: (1 csésze 250 ml)
1 ek teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1/3 csésze víz
1/3 csésze bio növényi margarin
1/3 csésze karobpor
1/3 csésze barnacukor
Előbb a krémet készítsük el úgy, hogy a növényi tejben felfőzzük a lisztet, majd a margarin, cukor és citrom habos keverékét a felfőzött liszthez adjuk.
A tészta a következőképpen készüljön: kevés vízben oldjuk fel a szódabikarbónát és a borkőport, majd a tészta alapanyagaihoz adva gyúrjunk lágy masszát. Ha szükséges, adjunk hozzá még vizet. Egy óra pihentetés után osszuk három részre, majd nyújtsuk papír vékonyságúra a tésztánkat. Egy sütőtepsi hátuljára (!!) tegyünk sütőpapírt, arra a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben egyenként 8-10 percig süssük a lapokat. A tésztalapot akkor vegyük le a tepsiről, mikor még langyosak, hidegen már töredezhetnek. Kihűlt állapotban kezdjük el tölteni a krémmel.
A karobmázhoz a keverjük össze a lisztet és a vizet, majd közepes tűzön sűrűsödésig főzzük. A margarint, cukrot és karobport akkor keverjük hozzá, ha már nem forró. Langyosan kenjük a kész süteményre.
Fontos: mivel a mézes tésztának idő kell, míg megpuhul, tálalás előtt legalább fél napig hagyjuk állni hűvös helyen. Ijesztően hangozhat, hogy nem lehet azonnal nekilátni, de a várakozás megtérül, hiszen isteni finom sütemény a végeredmény, mely a kuszkuszos salátánkkal nagyon jó kis párost alkot. Jó étvágyat hozzá!
Forrás:
http://vegagyerek.blogspot.com/2009/01/mzes-krmes-tej-s-tojsmentesen.html
http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/11/slt-zldsg-kuszkusszal.html
2009. 08.16.
Első lépés az egészséges reggelihez – Vega kolbászok
Vannak azok az illatok, amiket az ember szorosan tud kapcsolni egy-egy évszakhoz. Nálam a paradicsom, a paprika és a kolbász illatának keveréke egyértelműen a nyáré. Az én hamisítatlan „nyaras” reggelim tehát a következőképpen néz ki: egy finom vajas kenyér, rajta a kolbász, a tányéron mellette pedig a pirosló-zöldellő zöldségek. A minap viszont elgondolkodtam: ha már a kenyerem tönköly, a margarinom bio, a zöldségeim szigorúan kerti vagy piacos, vegyszermentes finomságok, miért ne lehetne a reggeli kolbászadagom is egészségesebb annál, mint ami? Jelentem, kerestem-kutattam, és az alábbi két, házilag is könnyedén elkészíthető, reggelihez való egészséges finomságot találtam.
Gabonakolbász krém
Kelleni fog:
250 gr szemes búza
fél-1 fej fokhagyma (ízlés szerint)
1 közepes fej vöröshagyma
20 gr pirospaprika (10 is elég lehet, ízlés szerint)
30 gr növényi margarin
0,5 dl olaj
majoránna, köménymag, borsikafű (tetszés szerinti mennyiségben)
só
A búzát előző este áztassuk be, másnap szűrjük le, majd kétszeres mennyiségű vízben főzzük puhára. Az ezután ismételten leszűrt búzát és a hagymákat nyomkodjuk át húsdarálón (botmixer is jó, kinek milyen készülék van a keze ügyében), keverjük bele a margarint, olajat és a fűszereket.
Vega kolbász (búzasikérből)
Kelleni fog:
10 dkg búzasikér
5 dkg (lehetőség szerint füstölt) tofu
3 ek szójagranulátum
2 ek szójaszósz
1 ek (élesztőmentes) zsemlemorzsa
frissen őrölt bors
3 teáskanál fűszerpaprika
1-2 gerezd fokhagyma
tengeri só, ízlés szerint majoránna, szegfűbors, fűszerkömény, füst aroma
4 alufólia darab
Kapcsoljuk be a sütőt (120 fokos legyen kb), majd melegítsünk vizet. A sikért, a tofut, a szójagranulátumot, zsemlemorzsát öntsük egy tálba, ízlés szerint fűszerezzük a fűszereinkkel. A fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát keverjük össze a szójaszósszal és adjuk a „porokhoz”. Ezután kezdjük adagolni a vizet, de apránként, közben pedig próbáljuk jól összedolgozni a masszát. Ha összeáll és formázható, osszuk négyfelé. A négy adagot a négy alufóliára terítsük, formázzunk hengert, majd az alufólia két végét úgy csavarjuk össze, mintha szaloncukrot csomagolnánk. Minél hosszabb és vékonyabb a kolbász, annál könnyebben kezelhető. Ha készen vagyunk mind a négy adag csomagolásával, toljuk be a sütőbe és 20 percig süssük a kolbászokat. Ha kenyéren szeretnénk fogyasztani, célszerű serpenyőben, kevés olajon átforgatni. A kész kolbászunk nem fog szétesni, a formáját megőrzi és könnyen szeletelhető lesz. Állaga és ízvilága is közelebb áll a hagyományos kolbászéhoz. (Mindkét változat kiváló rakott krumpliba is.)
Jó étvágyat az egészséges reggelihez!
Forrás: Édes kötelesség – vegán receptek
http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/03/gabonakolbsz.html
http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/10/megfejts.html
2009. 08.14.
Hűsöljünk!
Néha elhűlök (sajnos nem szó szerint, pedig ebben a melegben milyen jó is volna!) egy-egy cukrászda mellett elhaladva, hogy mennyire drágák a fagyik! Olyankor visszakívánom a kétforintos gombócok boldog békeidejét. Pedig hát mi is eshetne jobban egy forró nyári délután, mint egy finom, jéghideg gyümölcsdesszert? Aki hasonlóképpen gondolkodik, mint én, annak nagyon jól jön majd ez a következő recept, melynek segítségével nagyon könnyen és gyorsan isteni finom fagylaltot készíthetünk.
Az első szabály a házi vegán fagyikészítéskor, hogy legyen otthon a kedvenc gyümölcsünkből és banánból is, hiszen ez utóbbi fogja adni a gombócok krémességét. Kelleni fog pár szem kesudió és egy kevés növényi tej, ezek is a krémesebb állag elérése érdekében. Az édességünk édességéről pár csepp méz fog gondoskodni (bár a banán már eleve édes, így ha valaki savanykásabb ízre vágyik, a méz akár el is hagyható). Ha ezek megvannak, igazából már csak annyi a dolgunk, hogy ízlés szerint összeturmixoljuk a hozzávalókat. Bár az elkészítés menete nagyon egyszerű, étvágygerjesztőként és tippként azért álljon itt két fanyarabb ízű fagylalt receptje: az egyiket meggyből, a másikat áfonyából készítettük.

Meggyes fagyi
Hozzávalók: (1 adaghoz)
½ fagyasztott banán
nagyobb marék fagyos meggy
5-6 szem natúr kesudió + 4-5 szem díszítésnek
1-2 evőkanál növényi tej (például bio zab)
teáskanálnyi méz
Az összes hozzávalót mixerrel krémesre turmixoljuk. Ha nem olyan profi a mixerünk, előtte zúzzuk porrá a kesudiókat. A kész keveréket fagyispohárba rendezzük, tetejére díszítésnek pár szem kesudiót szórunk és azonnal tálaljuk.

Áfonyás fagyi
Hozzávalók (1 adaghoz):
½ fagyasztott banán
nagyobb maréknyi fagyos áfonya
5-6 szem natúr kesudió + 4-5 szem díszítésnek
1-2 evőkanál növényi tej
teáskanálnyi méz
Hasonlóképpen készítsük ezt is, mint a meggyes változatot, azután élvezzük munkánk gyümölcsét. A fagyink garantáltan sikert fog aratni szeretteink körében. Jó étvágyat hozzá!
Forrás: www.vegavendeg.blogspot.com
2009.06.19.
Gyors ebéd egy meleg napon
Néhány hűvösebb nap után azt hiszem, bátran mondhatjuk, végre megérkezett a nyár! Igazi fülledt heteknek nézünk elébe, és bizony szerintem nem sokan vannak, akik ilyenkor, közel harminc fokban a hétvégi ebéddel együtt maguk is szívesen „fődögélnek” a konyhában. Jobban esik helyette egy hosszú kirándulás, napfürdőzés, vagy láblógatás a kertben, igaz? Hogy ez meg is valósulhasson, erre a hétre egy nagyon gyorsan elkészülő tésztaétel receptjét ajánljuk Önöknek. Ételünk „koronája” ráadásul nem is akármi, hanem egy rendkívül ízletes és egészséges zöldség, a spárga. A spárgának körülbelül június végéig van szezonja, úgyhogy mi is lehetne a legjobb idő a kipróbálására, mint egy meleg, június végi nap?
Spárga-pestos tészta
Hozzávalók:
500 gr tészta (webáruházunk Biorganik és Naturata tésztákat ajánl)
1 csésze friss bazsalikomlevél
1 kg zöld spárga megpárolva
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál olívaolaj
1/8 csésze pirított fenyőmag (több is lehet, ízlés szerint)
½ csésze beáztatott kesudió
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál élesztőpehely
bors
só
Míg a tésztának való víz forr, mérjük ki a többi hozzávalót. A kesudiót áztassuk kevés melegvízbe, majd tegyük félre. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, megmossuk a bazsalikomleveleket, megpirítjuk a fenyőmagot. A spárgákat kis mosdatás után 4-5 perc alatt puhára pároljuk (ha fazékban, forró vízben történik a párolás, a vizet ne öntsük ki, hiszen jó lesz a tésztának!). Ha mindennel elkészültünk, a lobogó vízbe öntjük a tésztát. A pesto alkatrészeit – vagyis a fele adag párolt spárgát, a fenyőmagot, a lecsöpögtetett kesudiót, a citromlevet, a fokhagymát és a bazsalikomot - turmixba szórjuk. Némi tésztafőző (vagy spárgafőző) víz jól jöhet, hogy rendesen tudjon dolgozni a gépünk, de az adagolással óvatosan bánjunk, nehogy túlságosan folyós legyen a szószunk. 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj is mehet bele. Ha a tészta elkészült, leszűrjük, majd összeforgatjuk a spárgás-bazsalikomos pestóval. Megsózzuk, megborsozzuk, belepotyogtatjuk a megmaradt párolt spárgafejeket, megszórjuk az élesztőpehellyel és már készen is vagyunk. Az ételünk azon melegében fogyasztható, de hideg tésztasalátaként is megállja a helyét.
És most irány a szabad levegő!
Forrás: Édes kötelesség – vegán receptek
http://hobbifozocske.blogspot.com/2009/06/sparga-pestos-teszta.html
2009.06.15.
Ebéd idénygyümölcsökből, idényzöldségekből
Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek a kora június a cseresznyefán való tornászásról, „fütyülős” (hogy a szájba kevesebb kerüljön) eperszüretelésről és kirándulás közbeni lelkes málnacsipegetésről szól. Esetleg egyéb, az ilyenkor általában fellelhető gyümölcsök és zöldségek felfedezéséről és megkaparintásáról. És talán azzal a szokásommal sem vagyok egyedül, hogy a „levadászott” ropogós, friss (végre nem mélyfagyasztott és befőttes!) szerzeményeket szinte rögvest a konyhaasztalra pakolom és felütöm a receptkönyvet, vagy elkezdem bújni az internetet, hogy valami ízletes finomságot varázsoljak belőlük szeretteimnek. Idén sincs ez másként. Nálunk már javában piroslik a cseresznye a fán, az epernek már a múlt hétvégén is képtelenek voltunk ellenállni, szóval mi is jöhetne alkalmasabb pillanatban ilyenkor, mint egy finom, idénygyümölcsökből készült sütemény? És mivel egy sütemény azért nem jelentheti az egész szombati menünket, próbáljunk ki mellé egy egészen különleges és egyszerű sóskakrémlevest, annál is inkább, mert a sóska zöldellésére sem kell már sokat várnunk!
Sóskakrémleves
Hozzávalók:
1 marék sóska
½ avokádó
½ banán (édesítőnek, tetszés és ízlés szerint helyettesíthető más édesítővel)
1 pohár tiszta víz
napraforgómag, tökmag
A magok kivételével az összes hozzávalót jól összeturmixoljuk. A banán, mint már írtuk, édesítőszerként funkcionál, ha valaki nem annyira kedveli a sóska savanyú, fanyar ízét, mindenképp kell bele ez, vagy egyéb édesítő (optimálisan bio édesítőszer). A kész krémet tányérra öntjük, tálalásnál napraforgómaggal, tökmaggal díszítjük. (Ha valaki kedveli a „levesbetétet”, illhet hozzá pirított kenyérkocka, például tönkölykenyérből.)
Epres-málnás gyümölcstorta reformosan (vegán)
Hozzávalók a tésztához:
100 g őrölt mandula
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
¼ tk foszfátmentes borkő-sütőpor
30 g nádporcukor
¼ tk finom tengeri só
½ tk őrölt vanília
¼ tk őrölt ánizs
80 g hideg kókuszzsír, kókuszolaj vagy pálmaolaj (vagy napraforgóolaj)
1 ek citromlé
3-6 ek hideg zabtej
Hozzávalók a pudingkrémhez:
1 cs bio vaníliás pudingpor
0,5 l zabtej
2 ek nádcukor
juharszirup ízlés szerint
A gyümölcsréteghez:
750 g eper és málna vegyesen (de bármilyen idénygyümölcs megteszi)
A tortazseléhez:
1 tk agar-agar (vörösalgából nyert természetes zselésítő anyag)
250 g vörösbogyós 100%-os gyümölcslé (más színű gyümölcshöz színben ahhoz passzoló)
2 ek agave szirup (vagy méz)
(Természetesen használhatunk hagyományos zselatint is.)
A 26-28 cm-es gyümölcstortaformánkat kókusz-, vagy pálmazsírral kikenjük. Fontos, hogy a tésztalap hozzávalói jól lehűtöttek legyenek. A lisztet a mandulával és sütőporral elkeverjük, egy nagy keverőtálba szitáljuk. A cukrot, sót és fűszereket egy villával a lisztbe keverjük. A lehűtött kókuszzsírt durvára reszeljük és a liszthez adjuk (olaj használatakor ugyanez, csak csepegtetve). A lisztet és a zsiradékot keverjük morzsásra. A citromlevet és a szükséges mennyiségű zabtejet a morzsás keverékhez adjuk, majd minél gyorsabban keverjük sima, szilárd tésztává (dagasztani nem kell és ügyeljünk arra, hogy a tészta ne legyen ragadós, ezért a folyadékkal csínján bánjunk!). A tésztából formázzunk lapos cipót, majd két zsírpapír közé fektetve nyújtsuk 30-32 cm-es körré. A felső papírréteget ekkor távolítsuk el és a papír nélküli felével lefelé nyomkodjuk a tésztánkat a tortaformába. Ezután rakjuk a hűtőbe 30 percre. 180 fokos sütőben 15 perc alatt aranybarnára sütjük (ha túl sötét a tészta, előfordulhat, hogy kesernyés lesz az íze.) Miután megsült a tésztánk, kiborítjuk a formából és hagyjuk kihűlni. A krém elkészítéséhez kövessük a pudingpor zacskóján levő utasításokat. Még melegen kenjük a tortalapra, és a megtisztított gyümölcsöt nyomkodjuk a pudingra. A tortazseléhez az agar-agart elkeverjük a gyümölcslével, és a sziruppal (vagy mézzel) együtt a maradék gyümölcsléhez öntjük, majd felforraljuk. Kb. 2 percig gyöngyözve főzzük, majd levesszük a tűzről és kicsit lehűtjük. A még meleg, de már kicsit megszilárdult zselét középről indulva vékonyan csorgassuk a süteményre. A kész tortánkat jól hűtsük be tálalás előtt.
Remélem, kipróbálják Önök is! Jó étvágyat hozzá!
Forrás és kép:
http://vegagyerek.blogspot.com/
http://vegavendeg.blogspot.com/
2009.05.15.
Egy hétvége főzelékkel, sütivel és könyvvel
Sok melengető napsütéses nap után a mi májusunk a héten megmutatta barátságtalanabbik oldalát. Esernyős-kabátos napok ezek, és állítólag a hétvégén sem számíthatunk semmi jobbra, már ami az időjárást illeti. Lehet, hogy a szombati kirándulós programunknak annyi, de aggódásra semmi ok, hiszen nincs is jobb ilyenkor, mint bevenni magunkat a konyhába és alkotni magunk és a család örömére valami finomat. Egy jól ismert – bár főzelék-alapanyagként talán még keveset emlegetett – zöldség, a cukkini, lesz főételünk főszereplője, a desszertünk pedig egy finom citromos-kókuszos sütemény. Miután púposra ettük magunkat a főzelékünkkel, egy tányér süti és egy jó könyv társaságában vackoljuk be magunkat a kedvenc fotelunkba, és rögtön tudni fogjuk, eső ide, vagy oda, meg van mentve a hétvégénk!
Cukkinifőzelék
Kelleni fog:
1 kg cukkini (lereszelve)
2-3 evőkanál olaj
1-2 evőkanál bio levespor
2 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 dl növényi tejszín (például zab vagy szója)
1,5 dl szójajoghurt
1-2 dl víz
tengeri só
friss, vagy szárított kapor
friss citrom
Elkészítés menete:
A megmosott és végeitől megszabadított tököket lereszeljük, kevés olajon elkezdjük párolni. Fedő alatt, némi víz hozzáadásával körülbelül 10 perc alatt éri el a kellő puhaságot. A tejszínt és a joghurtot kikeverjük a liszttel, pici főzőlével higítjuk, majd behabarjuk vele a zöldséget. Ízesítőnek levesport, kaprot és kevés sót használjunk. Legvégül egy kis citromot is facsarjunk bele. Feltétnek szójaszószos, grillezett tofut ajánlunk hozzá, de a múltkor kipróbált zabpelyhes fasírttal is finom.
Citromos kókuszsüti (vegán)
Hozzávalók:
2 és ½ csésze teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (átszitálva)
2 teáskanál szódabikarbóna
½ teáskanál só
2 tojás helyett 2 evőkanál őrölt lenmag + kb. 1 dl víz
¾ csésze rizstej
½ csésze frissen facsart citromlé (= kb. 3 citrom leve, nem baj, ha a húsából is kerül bele, sőt!)
1 teáskanál citromhéj
1 teáskanál vaníliakivonat
1 csésze lágy barna nádcukor (kevesebb is elég, de a süteményben levő citrom mennyisége miatt azért szükség van az édesítőre)
2 csésze kókuszreszelék
1/3 csésze olvasztott vegán margarin
Így készül:
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra és előkészítjük a sütőformát. Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, szódabikarbónát, a sót, a cukrot és a kókuszreszeléket. Egy kisebben a lenmagos vizet, a rizstejet, a citromlevet, a citrom húsát és héját, plusz a vaníliakivonatot. A szárazhoz hozzádolgozzuk a szárazat, végül belekeverjük az olvasztott margarint is. Nem kell „túldolgozni”, de az esetleges göböket azért semmisítsük meg. Ezután mehet a tészta a formába. 175 fokon 60-65 perc alatt kész.
Nem bonyolult, viszont annál finomabb és egészségesebb ételek ezek. Jó étvágyat hozzájuk! Már csak a könyvet kell kiválasztani…
Forrás:
Édes kötelesség – vegán receptek
http://hobbifozocske.blogspot.com/2009/05/citromos-kokuszsuti-vegan.html
http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/09/cukkinifzelk.html
Egy könnyű és finom, ebédre vagy akár vacsorára is fogyasztható reform-finomságra invitáljuk kedves Olvasóinkat! A menü: cukkinis zabpehelyfasírt (a köret hozzá szabadon választható, de tippeket azért adunk!) és egy könnyen elkészíthető mártogatós mellé.
Cukkinis zabpehelyfasírt

Az alábbi vegafasírt zabpehely és magyaros fűszerek házasságából készül, de a húsmentes fasírtnak valójában annyi lényege, hogy a darált húst gabonákra (például zabpehely, köles, barnarizs), vagy hüvelyesekre (például csicseriborsó, lencse) cseréljük. Az alap maga még dúsítható reszelt/dinsztelt zöldségekkel (például karalábéval, brokkolival, káposztával, ízlés szerint).
Hozzávalók:
zabpehely
víz
1 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma (mindegyik nyersen)
fűszerek: só, bors, szójaszósz, kömény, bazsalikom, majoranna, pirospaprika, babérlevél, vegán zöldfűszersó
dinsztelt hagymán megfuttatott reszelt cukkini
teljesőrlésű tönkölyliszt
Elkészítés menete: A zabpehelyre vizet öntünk (kb 2 dl) és félrerakjuk pihenni, hogy felszívja azt. Közben megdinszteljük a hagymát, megfuttatjuk rajta a cukkinit (vigyázzunk, mert a cukkini levet ereszthet!). A hagymás cukkinit és a megduzzadt zabpelyhet összekeverjük, fűszerezzük, majd botmixerrel pépesítjük. Ha túl lágy, tönkölyliszttel lehet szilárdítani. Vizes kézzel formázzuk, ezután már mehet is a forró olajba sülni.
Tipp 1: A húsmentes fasírtokhoz köretként tésztát és rizst is felszolgálhatunk. Gyerekcsalogató a színes, formázott durumbúzadara tészta, és nagyon finom mellé a barnarizs, vagy basmati rizs, melyeket a szokott módon készíthetünk el. A saláta is illik hozzá.
Tipp 2: Ha kisebb golyócskákat formázunk belőle, akkor falafel-szerű lesz a kinézete. Fogpiszkálóval átszúrva, alatta kis kenyérrel és uborkával finom vendégváró falat is lehet!
Amennyiben a kis fasírtjainkat nem vendégváróként, hanem főételként fogyasztjuk, készíthetünk mellé egy ízletes paradicsomos mártogatóst is, hogy jobban csússzon! Ennek az elkészítése nagyon egyszerű, hiszen csak egy csésze bio ketchup-ot kell elkeverni fél csésze bio növényi margarinnal (1 csésze = 250 ml).
A menünk gyakorlatilag olyan hamar kész van, mint amilyen hamar elolvassuk a receptjét. Emellé pedig még ízletes és egészséges is! Jó étvágyat hozzá!
Forrás és kép:
http://vegagyerek.blogspot.com/
http://vegavendeg.blogspot.com/






