Az elállás joga
"... 4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. (2) A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetében pedig, amikor a szerződést megkötötte, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a 3. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. (3) Ha a gazdálkodó szervezet nem tesz eleget a 3. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének, a fogyasztó az elállás jogát az áru átvételének napjától, szolgáltatás nyújtása esetében pedig a szerződés megkötésének napjától számított három hónapon belül gyakorolhatja. (4) Ha a 3. § szerinti tájékoztatásra a (3) bekezdésben meghatározott három hónapon belül sor kerül, a fogyasztó számára az elállásra nyitva álló nyolc munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a tájékoztatót kézhez kapta. (5) A gazdálkodó szervezet köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezenfelül egyéb költség nem terheli. A gazdálkodó szervezet azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. ..."
17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről
Szavatosság
308 § (4) Fogyasztói
szerződés esetében a fogyasztó - az (1)-(2) bekezdéstől
eltérően - a teljesítés időpontjától számított kétéves
elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági
igényét. Az ennél rövidebb elévülési határidőt megállapító
kikötés semmis. Ha a fogyasztói szerződés tárgya használt
dolog, a felek rövidebb határidőben is megállapodhatnak, egy
évnél rövidebb elévülési határidő azonban ebben az esetben
sem köthető ki.
305/A § (2) Fogyasztói szerződés
esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a
teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a
teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog
természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A
felek ettől eltérő megállapodása semmis.
306. § (1)
Hibás teljesítés esetén a jogosult
a) elsősorban -
választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet,
kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése
lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény
teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget
eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan
állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és
a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott
kényelmetlenséget;
b) ha sem kijavításra, sem kicserélésre
nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a
kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2)
bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása
szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a
szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs
helye.
(2) A kijavítást vagy kicserélést - a dolog
tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére
figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott
jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
49/2003.
(VII. 30.) GKM rendelet a fogyasztói szerződés
keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények
intézéséről:
A Polgári Törvénykönyv módosításáról
és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény
hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2.
törvényerejĹą rendelet 22. §-ában foglalt felhatalmazás
alapján - az igazságügyminiszterrel egyetértésben - a
következőket rendelem el:
1. § A fogyasztói szerződés (a
Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959.
évi IV. törvény, a továbbiakban: Ptk. 685. §-ának e) pontja)
hibás teljesítése miatt, vagy jogszabályon alapuló jótállás
keretében érvényesített kifogás intézése során e rendelet
szabályai szerint kell eljárni, azoktól a fogyasztó hátrányára
eltérni nem lehet.
2. § Ha a fogyasztó szavatossági igényt
kíván érvényesíteni a fogyasztói szerződés tárgyát képező
szolgáltatást nyújtó forgalmazóval (a továbbiakban: forgalmazó)
szemben, a fogyasztói szerződés megkötését bizonyítottnak kell
tekinteni, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését
igazoló bizonylatot.
3. § (1) A forgalmazó a fogyasztó
kifogásáról jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben
rögzíti:
a) a fogyasztó nevét, címét,
b) a fogyasztási
cikk (a továbbiakban: áru) megnevezését, vételárát,
c) a
vásárlás időpontját,
d) a hiba bejelentésének
időpontját,
e) a hiba leírását,
f) a fogyasztó által
érvényesíteni kívánt igényt,
g) a kifogás rendezésének
módját.
(2) Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó
igényétől eltér, ennek indokolását a jegyzőkönyvben meg kell
adni.
(3) A jegyzőkönyv másolatát a fogyasztónak át kell
adni.
(4) Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének
teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni,
álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles
értesíteni a fogyasztót.
4. § (1) A forgalmazó köteles a
fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy
kicserélést a Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az
áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható
rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a
fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell
elvégezni.
(2) A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a
kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül
elvégezze.
5. § Javításra az árut elismervény ellenében
kell átvenni. Az elismervényen fel kell tüntetni a fogyasztó
nevét és címét, az áru azonosításához szükséges adatokat,
az áru átvételének idejét, és azt az időpontot, amikor a
fogyasztó a kijavított árut átveheti.
A
szavatosság szabályait a Ptk 305-311/A §-a, míg a jótállás
szabályait a Ptk 248 §-a, kötelező jótállás esetén ehhez
kapcsolódóan az egyes kormányrendeletek tartalmazzák.
Linkek
Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság
MKEH
Magyarország.hu
Személyes
adatok biztonsága
A
vásárlók adatait a szerződés teljesítése, és a szerződés
feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tároljuk az ide
vonatkozó törvények betartásával, és azt harmadik személynek
semmilyen körülmények között nem adjuk ki. A szerződéseket és
személyes adatokat magyar nyelven tároljuk. Megrendeléskor
kizárólag azokat az információkat kérjük vásárlóinktól,
amelyek feltétlenül szükségesek a rendelés lebonyolításához.
Ezeket az adatokat harmadik fél számára nem adjuk ki. Ez alól
kivételt képeznek azok az információk, melyek az adott termék
kézbesítéséhez vagy kiszállitásához szükségesek.
Kapcsolattartó: Kiss
Hedvig
Telefonszám: 06/1-260-4750
Mobil: 06/70-701-4215
Email:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript
használatát, hogy megtekinthesse. Ezt
a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript
használatát, hogy megtekinthesse.
Cégnév: Biotik Kft.
Cím: 1104 Budapest Kada utca 118. 2.lh. 2/6.
Adószám: 14438570-2-42
Cégjegyzékszám: 01-09-903908 (Bejegyezte: Fővárosi Cégbíróság, mint Bíróság)
Adatvédelmi nyilvántartási azonosító: 02519-0001
Szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódex






